A Magyar Kupa honlapjának főszerkesztője „fegyencváros”-nak hívta a közösségi médiában Ferencvárosi Torna Clubot – írja az Üllői129. A klub hivatalos honlapján közleményt adott ki, melyben
bocsánatkérésre szólítja fel Mártha Bencét, a MOL Nyrt. tulajdonában lévő molkupa.hu főszerkesztőjét.
Mint írják, az FTC elvárja, hogy a főszerkesztő kérjen nyilvánosan bocsánatot, mert megjegyzésével megsértette az egyesület 2 millió szimpatizánsát, szurkolóját, a klub legendáit, sportolóit, munkatársait.
„A főszerkesztő több cikket is jegyzett az elmúlt időben az FTC-ről, a bocsánatkérés pedig elengedhetetlen a további együttműködéshez. Annál is inkább, mert a magyar labdarúgókupa versenysorozatának hivatalos platformjától joggal várható el a teljes pártatlanság” – áll a közleményben.
Az FCSB elnöke nemrég arról beszélt: megcsapnák a Ferencvárost a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Most a sportigazgató nyilatkozta azt, hogy szívből reméli, a Fradi lesz az ellenfelük a 3. fordulóban.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 136 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lefty67
2024. július 20. 20:50
Végre van új ellenség a zűdeknél Rossi után! Azt hittem sosem heverik ki a Dibusz/Gulácsi sokkot!
Egy jótanács: járjatok villanyautóval!
nem vagyok hajlandó (az egybites libshitek kedvéért meg főleg nem)még egyszer megkeresni és bemásolni azt a mérkőzés(ek) statisztiká(i)t,amikor a "világlegjobb" liverpoolban egy (1) darab angol nemzetiségű volt a kezdőben....az is fekete,mint az üszök....de akkor vadul maszturbáltatok rá mert "az a liverpool"
A MOL-nak is végre szét kéne rúgni a picsáját, Hernádi egyre bunkóbban viselkedik és oligarcha módszerekkel irányít egy stratégiai céget. Állami irányítás alá kell venni a MOL-t, Hernádinak meg megmutatni, merre van Horvátország.